Mi tenne ma jót neked?
2017-07-28
Behívó est az egészségért, jól létért
2017-08-02
Mind

Gyógyulni akar, mégsem teszi

Vannak emberek, akik a szájukkal beszélik, de mégsem élik. Mondják, hogy meg akarnak gyógyulni, egészségesek akarnak lenni. Járnak terápiáról terápiára, kezelésről kezelésre, és még ha átmenetileg érnek is el eredményeket, rövid időn belül ugyanott kötnek ki.

 

Mondják emberek: „Szeretnék javítani a látásomon. Zavar a szemüveg” vagy: „Nagyon unom a fájdalmaimat, elegem van.” S a leggondosabb hozzáállás ellenére sem változik semmi. Sőt előfordulhat, hogy rosszabb lesz, mint annak előtte.

Mi történik? Mit lehet tenni, és legfőképpen kell-e tenni az ilyen típusú emberekkel valamit?

 

Az alap terápiás rutin az orvosi kezelések mellett, vagy után, hogy kipucoljuk a korlátozó hitrendszereket. Megnyitjuk a teret a választásra, lehetőséget kapnak a gyógyulni, változtatni vágyók, hogy kiléphessenek az eddigi rutinból. Erre végtelen számú variáció létezik a spiri, ezo piacon is.

 

Vannak, akik szárnyalnak, és elindulnak az önmegvalósítás útján. Egyre többet és többet választva.

Vannak, akiknek „kell” egy kis idő a kezelések, terápiák, konzultációk után, hogy a fizikai valóságukban is látványos jelei legyenek a változásoknak.

Vannak, akik stagnálnak és csak úgy csinálnak mintha … közben meg mégsem. Honnan veszed ezt észre? Folyton ugyanazzal jönnek vissza – „még mindig ez van, még mindig nem változott meg”. És várja tőled (a kezelőtől, terapeutától, konzulenstől), hogy oldd meg a dolgot benne.

 

Na, itt álljunk meg egy földi pillanatra. Senki nem tud más helyett megoldani semmit!

A bevett gyógyszer sem hat, ha a páciens szervezete nem hajlandó azt használni, felszívni, hasznosítani!

 

A kezelők örök dilemmája: „Kérik, hogy segítsek, őszintén meg akarnak gyógyulni, változni és mégsem történik semmi…”

Kedves kezelők, van egy jó hírem. Add át az információs, energetikai magokat, és majd ha a páciensed készen áll rá, megindul a változás. Mindig legyél éber, mi teremt többet 5-10 év múlva? És most? És most? És most? Van, hogy az teremt többet, ha nem kezeled meg…

És a varázs mondat kedves gyógyulni vágyók, ha már minden próbálkozás hamvába holt és esélytelennek tűnik minden:

Annak ellenére, hogy a körülményeim most nem igazolják jól létemet, én akkor is az örömteliséget, könnyedséget és vidámságot választom. A vibráló, áramló, állandóan változó, vitális életet választom!

Ezt akár napjában százszor is. Akárhányszor érzed, hogy fáj valamit, görcsölsz, szenvedsz stb. Ha dühös vagy, mondd dühösen, ha keserű vagy, mondd úgy. Ahogy éppen vagy.

 

Miért választanak nehezen az emberek? Mert igent kéne mondani valamire. És mindenki pontosan tudja, hogy egy igen, egy időben, több millió nemet jelent minden másra.

Az ÉLET-ben gigászian sok minden benne van. S van amire valójában kicseszettül nemet mondd: a fájdalomra, a veszteségre, a megújulással együtt járó búcsúzásra, etc…

 

Egy kis acces kiegészítés a fentiekhez:

Mindent, ami/aki nem engedi, hogy az életet válasszam, bármit jelentsen is az nekem, most nem teremtetté teszem és elpusztítom, minden létezési és nem létezési szinten, Isten tudja hányszorosan, poc, pod.

Milyen perverz örömöt lelek ebben a betegségben, tünetekben, szituációk újra élésében, amelyet más módon úgy hiszem, nem kaphatok meg? Minden, ami ez, azt most nem teremtetté teszem és elpusztítom, minden szinten, Isten tudja hányszorosan poc, pod.

Hajlandó lennék-e befejezni a fizikai és szellemi torzításom perverz örömének élvezését? Mindent, ami ez, poc pod, minden szinten, Isten tudja hányszorosan.

Hajlandó lennék-e felfüggeszteni a gondolati maszturbációk őrült kergetését, üldözését, hogy valami más is felbukkanhasson, ami többet teremthet számomra? Minden, ami ez, poc, pod.

Kire, mire várok, hogy válasszam azt a nagyszerűséget, ami/aki valójában vagyok?

Kinek, minek a halálára várok, hogy válasszam a nagyszerűséget, ami valójába lehetnék?

És mindent, amit ez felhozott, elpusztítom és nem teremtetté teszem, poc, pod.

 

Az életben minden könnyedén, örömmel, ragyogva árad felém.

Még akkor is, ha ez másokat bosszant, felzaklat, kiborít, felráz, megváltoztat, feldühít, szétszed. Bele értve engem is.

 

 

error: Content is protected !!